Amikor összecsapnak a fejünk felett a hullámok sokszor pánikba esünk és kapkodva keressük a megoldást.
Belekerülünk a probléma spirálba és nem találjuk a kiutat. Reménytelennek tűnik a helyzetünk és a legszívesebben megbújnánk egy sarokban, magzatpózban összekuporodva.
Végigmantráljuk az agyunkban a pozitív gondolkodás és az élj a jelenben címszavakat, de valahogyan a gyakorlatban való átültetése ennek az adott helyzetben nem megy.
A pozitív gondolkodásból esetleg önbecsapós belül sírok kifelé mulatok stílusú színjáték lesz, amiben mi vagyunk a rendezők és a színészek.
Van egy módszer amely megkönnyíti ezt a keserves időszakot, mégpedig ha kívűlről tekintünk magunkra. Mintha egy távoli ismerőst hallgatnánk úgy forduljunk saját magunk felé. Nézd végig a külsejét, nyitottan figyeld minden rezdülését. A probléma ebben a pillanatban már nem a Tiéd mert nem vagy érzelmileg bevonódva, tiszta fejjel tudod sorba venni a lehetséges megoldásokat .
A szorongás csontos újja nem nehezedik a mellkasodra, hiszen most a probléma nem a tiéd. Az övé akire nézel fentről le, mint a sziklamászó aki felért a csúcsra és egyben látja a tájat. Nem veszik bele a részletekbe. Látja, hogy mi minden terül el alatta, erdők, folyók, utak, rétek, mezők.
Amíg a vándor a folyóban úszik az eget, hullámokat látja és egy-egy partszakaszt. Az erdőben járva a fák sokasága van körülöttünk és nagyon beszűkül a látóterünk. A szikla tetejéről más a perspektíva.
Tapasztalatom szerint ilyenkor az agy, szív, lélek megkönnyebbül és előtérbe kerűl a kreatív gondolkodás. Az agy új utakat jár be és kifejezetten tud koncentrálni a problémára.
A megoldókulcs ott van bennünk.
A lényeg a szabad gondolat, amit nem korlátoz be a következmények súlya.
Kommentek