Ősz van dobban a szívembe, egy kirakatot bámulva. A ruhák hozzám szólnak. Átsuhan rajtam a gondolat, lehet, hogy ez kezdődő elmebaj? Színesek, szépek, frissek, hozzám beszélnek. A haragoszöld hosszú kabát egy rózsaszín csíkkal az oldalán azzal csábít, hogy a kissé megfáradt arcomon ő majd mennyit frissít.
A kacér kék blúz versenyre kel vele és a szemem színét dicséri szemérmetlenül. A piros nadrág az alakomat méltatja szinte erőszakosan. A szemem nehezen szakad el a látványtól. Végig siklik a tekintetem az eső áztatta szürke utcán és hiába tudja az agyam, hogy a legnagyobb baromság, mégis elfog a szorongás.
Ezek akik az imént kikezdtek velem hárman, pont egy havi közalkalmazotti bérért lennének az enyémek.
Szajhák, mondom halkan.
Mantrázom magamban, hogy ez csak a fogyasztói társadalom agymosásának következménye, nem kell komolyan vegyed, de ez a belső hang nem nyugtat, gyorsan elhessegetem.
Verseny van. Kíméletlen. A nap minden percében éjjel és nappal zúdulnak ránk a tökéletesre retusált képek, vegyél, vigyél, légy tökéletes. Makulátlan arcbőr, elegáns ruhák, igéző ékszerek, ragyogó fogsorok, csillámló hajzuhatagok.
Félek. Lemaradok. Miről? Azt magam sem tudom. A szorongásom mégis fokozódik, a csuda sem érti ezt. Mintha valamiféle ősi program futna bennem.
Hazaérve felnyitom a laptop tetejét. Zúdulnak rám a cikkek, hogyan tartsd meg a szeretett férfit, taktikák párkereséshez, aláfestő képként dögös lányok, műcicikkel és műszempillákkal meztelenkednek.
A vezető hírekben celebek akik drága ruhákban feszítenek. Pár hónapos kapcsolatok, álompárok, ki- kivel, mikor és hol. Továbblapozok.
Egy hosszú körmű nő főzőleckét ad kezdőknek. Csinos, tökéletes ahogyan a monitorról rám bámul. Trendi a konyha, az edények, az alapanyagok a feltöltött szájával óvatosan kóstolgatja az ételt.
Feltűnik egy hirdetés. Az üzletasszony kosztümjén egy gyűrődést sem fedezhet fel a kritikus szem, magabiztosan feszít a riportban, sikeres a munkájában, gyerek, férj, kutya, macska a tökéletes életének minden perce beosztva, ragyogó a mosolya.
Felsóhajtok, majd én a tökéletlen, a megfakult kanapén, a kényelmes otthoni ruhámban elgondolkozok, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva a reklámok által kreálta világnak.
Tudatosan élni egyáltalán nem könnyű megtalálva a helyes arányokat és elégedettnek lenni önmagunkkal ebben a percemberekkel teli világban.
Megéri néha megállni és önvizsgálatot tartani, hogy mikor kap el minket is a hév és fordulunk a sok felesleges tárgy, érzés felé mintegy pótszerként használva azokat, a szorongásainkra, bizonytalanságaikra.
Úgy tűnik az idei ősz is elhozza azt, hogy sokan még többet leszünk a négy fal közzé zárva ahogyan tavasszal is történt.
Használjuk ki az időt újra, hogy átgondoljuk mennyi de mennyi fölösleges dolgot cipelünk magunkkal ami megnehezíti a hétköznapjainkat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: