Sokszor – tudattalanul – egy adott helyzetben régi érzelmi sérülésünkre reagálunk.
Képzeld el, hogy egy kislány a mezőn sétál és egy tüske megszúrja az oldalát. Nagyon fáj Neki de mivel nem tudja, hogyan kell kiszedni, így bekötözi.
Másnap az anyukája megöleli, mire Ő fájdalmában félre húzódik. Az ölelés véletlenül megnyomta a tüskét. Úgy dönt soha többet senkit nem ölel meg. Felmegy a szobájába és magára veszi a legvastagabb pulóverét. “Ez majd megvéd engem” – mondja magának.
Igen ám de másnap játszás közben leesik a mászókáról. Az oldalára esik és a pulóver már nem tudta megvédeni a tüskétől. Elhatározza, hogy soha többet nem megy játszótérre és otthon felvesz még egy pulóvert magára.
Ez így megy hónapokig, még végül annyi ruha lesz rajta, hogy alig tud létezni. De legalább biztonságban van a fájdalomtól.
Az érzelmi sebek is így működnek bennünk. Egy részünk fáj, ezért egyik réteggel a másik után próbáljuk eltakarni. Ám végül a rengeteg réteg megfojt bennünket és képtelenek leszünk boldog életet élni. Továbbá elválasztanak a sebtől is amire pedig oda kellene figyelnünk.
A lány végül is kiveszi a tüskét ( vagy megkér valakit ). Nem jó érzés, és eltart egy darabig mire begyógyul, de már nem fáj többé. Felkapja a pólóját és a rövid szoknyáját, megöleli az anyukáját és kimegy játszani a barátaival a játszótérre.
Előfordul, hogy egy élethelyzet előhívja a lelki tüskéinket. A rá rakott rétegek lehullanak, pokoli fájdalmat okozva. A tüskét soha nem késő kihúzni és egy boldogabb, szabadabb életet élni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: