A kimondott szavak csípnek, marnak, rúgnak, harapnak, ölelnek, csókolnak és simogatnak vagyis súlyuk van. A hazugnak gyakran jobban hiszünk az arcunkat abban fürdetjük. Megharagszunk ha nem vattába csomagolva kapjuk, udvariatlannak, modortalannak tituláljuk.
A hangtól amely a másik száját elhagyja önmagunk létének igazolását várjuk s ha nem ezt kapjuk könnyen tovább állunk.
A szavak az önismerettel bíró embert hosszú távon nem sebzik, mert saját magán keresztül át tudja szűrni mi az amit az őszinteség diktál és mi az ami manipulál.
Ha valaki azt mondaná nekem lehozza a csillagokat az égről: kérném, hogy ne tegye!
A hozzám kerülő szavai tükrözzék, hogy tudja az életemben, éppen hol tartok. Mi az amit elbír a vállam és mi az amit nem lehet rám rakni.
Az igazi szeretet megtanít, hogy egy nyelven beszéljenek az emberek, még akkor is ha nem értenek egyet. Szeretni csak addig lehet valakit amíg biztos vagy benne, hogy a mondatok kettőtökért születnek, véd és dacszövetség a világ ellen és a szavak amelyek megkarcolnak azok is érted vannak.
Az emberek nem olyannak látják magukat sokszor amilyenek valójában, hanem amely vágyálmukban létezik, hogy milyenek szeretnének lenni.
Nem önbecsapás ez, valóban így érzékelik önmagunk valóságát.
S ha visszajelzést kapnak, hát hitetlenkedve megfutamodnak. S mivel azt hiszik már elérték a vágyott állapotot és mások tévednek, megrekednek és változásra képtelenek lesznek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: