Hiányzik egy hangulat. Egy vihar előtti nyár éjszaka hangulata, amikor még csak a távolban morajlik a tó túloldalán a felleg. Ha nem a házban vagy, az egy városinak már a természet. Az ember ösztönös vonzódása, még ha csak a fűben is fekszik, ül, ácsorog. A tücsök éji szerenádja nászra csábít a csillagos éggel, hallgatod a zajokat, mégis csend van belül.
Ilyenkor lehet érezni valódi nagyságunkat a világban, ami kimerül egy porszem ábrándozásában. Valahová vágyunk, miközben lehet, nem szeretnénk elmenni. Ide születtünk, és itt boldogulunk, a szürke hétköznapokból néha kiszökve a táj alkotta festményben gyönyörködni. Még látni kicsit, ahogy rohannak a fellegek a sötétedő égen.
Sűrűbbek lesznek a morajlások, felélénkül a szél is. Messze még a vihar, csak hang, villámlás, és fuvallat érezteti erejét veled, miközben azzal nyugtat, hogy máshol van. Próbálod elkapni ezt a pillanatot, a határán valaminek, a biztonság és a kíméletlen sors elemi ereje között. Mert most van lehetőséged dönteni. Csak most van. Maradhatsz, rácsodálkozni a közeledőre, kiélvezni a nem túl nagy veszélyt a szabadban. Maradhatsz elmélkedni a „mi lett volna ha” kimeríthetetlen és értelmetlen témájában. Vagy maradhatsz, mert semmire sem akarsz gondolni, pusztán megélni az agy és test érzéseit, ahogy reagálnak a külvilágra.
Az ösztönök száguldozzanak, és ki milyen vérmérséklet, aszerint nevessen a távoli villámok képébe, vagy borzongjon kart karba öltve, és a ház felé pislogva. A döntés bármikor változhat a hívogató lámpafényes, meleg és biztonságos otthon felé. Ha van ilyen, és van, aki vár, lehet már ott áll az ajtóban, utánad aggódva. Kiált, hogy menj, s te visszakiabálsz, hogy mindjárt!
Most még azonban van egy perced. A döntés már megszületett, hiszen boldogan fogsz visszamenni. Ezekkel a feltételekkel az a perc a szükséges magány lesz, a gondolataid még egy utolsót körbejárnak a végtelenség keskeny peremén. A hatalmas térbe zuhanás csak itt élhető meg. Onnan pedig csak úgy tudsz visszajönni, ha megvan a fix pont.
Sokan élnek úgy, hogy semmihez és senkihez nem kötődnek.Mégis, genetikailag vagyunk kódolva a kötődésre, szenvedünk, ha nincs kihez, és megéljük, ha van kihez. Jól, rosszul, lazán vagy szorosan, alá- vagy fölérendelve, legjobb, ha egyenrangúként. A külvilág innen is csábít, rácsodálkozol a sokszínűségre, a lehetőségekre. Aztán, nyomás vissza az ismert környezetbe. Ilyen egyszerű?
Mégis jó vagy rossz így merengeni? Mit hall meg a lélek ott kinn, a társadalmi semmi és természeti minden közepén? Mi után kutat, keres? Mire rezonál vissza, miért forgatja antennáját a térben?
Hirtelen megrezzensz, mert valaki átkarol hátulról, kedvesen nógat, hogy menj vele. Aztán ő is ott ragad, és bámulja a jelenséget. Te még a határon állsz továbbra is, megdöbbenve. Mert rájössz, hogy a sárgás fények a redőnyrésből, a kőfal és tető szilárdsága, és a valahová tartozás bebetonozott ideája nem oda köthető. Hanem a másik ölelésében jött ki hozzád, és menne veled bárhová, ahová te is, kitartana melletted a beérkező viharban, és szaladna bőrig ázva, kézen fogva melletted a villámlásban.
Ha meg tudod állni, hogy nem öleled vissza, és nem ringatod el, akkor nem vagy ember, akkor lépj be bármelyik világba, de tudd, sosem lesz meg az egyensúlyod a határon.
Hiányzik egy hangulat. Hogy vidáman szólni kívánjak, s te ne legyél sehol! Hogy tűvé tegyem érted a házat, és kezdjek aggódni a nemléteden. Hogy felejtsem azonnal a mondandómat, amint meglátlak kint az ég alatt ácsorogni fázósan, törékenyen, egyedül, pont nekem valóan. Hogy rohanjak az ajtóhoz, és sürgesselek befelé, és hogy te feleselj rá időt húzva. Hogy türelmetlenül ne csináljak mást, csak várjalak ott tovább, és makacsságom felett arasson diadalt a felismerés, hogy „hiszen én is mehetnék hozzád”!
És hogy ettől kezdjek el bizseregni, és aztán settenkedve a fűben mögéd lopakodni. Elveszni a rád találás örömében, a semmi közepén lebegni a csillagok fényében, a villámok késői mennydörgésében, a szél kócolta hajtincsed csiklandozását harapásra váltani, a felsikkantós kacagásod pedig füledbe dörmögésre.
Egyszerre kimondani, hogy jó veled.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: